Tócsni tojás nélkül | Kertkonyha - Vegán receptek, főzőtanfolyamok
Tócsni tojás nélkül

Az úgy volt, hogy egy villámebédhez kerestem valami fasírtszerűt az utcán. A kínálat nem volt túl meggyőző, és ezzel egy időben jutott eszembe, hogy egy halom krumpli és hagyma is van otthon, illetve a többit majd megoldom valahogy. Inkább hazamentem főzni, és így született meg ez a finomság.
Ebben a tócsniban nincs tojás, és ennek ellenére fantasztikusan ruganyos állagú. Feltétnek is jó, magában is kiváló, akár egy salátával is laktató ebédet ad.

Hozzávalók kb. 15 kis tócsnihoz:

  • 2 nagy krumpli
  • 1 vöröshagyma
  • 7 evőkanál útifűmaghéj
  • 3 evőkanál lenmag 5 evőkanál vízzel
  • 2 evőkanál petrezselyem
  • 1 kávéskanál só
  • olaj a sütéshez
  1. A lenmagot áztassuk be 5 evőkanál vízbe. 10 perc alatt felszívja majd a nedvességet, mi pedig addig készítsük el a tócsni többi részét.
  2. A krumplit és a hagymát vágjuk kanálnyi darabokra, és a turmixgépben pépesítsük. Nem baj, ha nem lesz teljesen homogén, elég, ha nagyon apró darabokra vágja össze a kés. A végén adjuk hozzá a fűszereket is.
  3. Kézzel keverjük bele a lenmagot és az útifűmaghéjat.
  4. Hagyjuk állni öt percig, majd formálunk belőle hagyományos lapított fasírt formákat.
  5. Süssük ki bő és forró olajban.

Extra tipp: Vega burgerbe is nagyon finom ez a pogácsa.

Jó étvágyat!

Ez egy vegán recept volt. :)
Hasonló recepteket ITT találsz még.

Ha itt feliratkozol, a legújabbakat mindig frissen kapod majd a postaládádba. :)

Nézd meg a legújabb Kertkonyha főzőtanfolyamokat:
Kezdő Vegán
Haladó vegán – A mindennapi Superfood
Vegán MUST HAVE – a kötelező alapcsomag
Növényi Tejek és Tejtermékek I
Növényi Tejtermékek II
Kezdő Vegán Angol nyelven

Facebook hozzászólások

Visszakövetés a weboldalon.

Kertkonyha

COPYRIGHT

© Copyright Kertkonyha 2014. Kertkonyha.hu Szaluter Edit gasztroblogger oldala. A Kertkonyha.hu-n található tartalom a szerző, Szaluter Edit szellemi tulajdonát képezi, szerzői jogi védelem alatt áll (1999. évi LXXVI. tv. alapján), annak bárminemű – akár részleges – másolásához a szerző előzetes írásbeli engedélye szükséges. A Kertkonyha honlapról cikkeket, információkat átvenni csak a forrásra, a Kertkonyha.hu-ra való hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő nem módosítja az eredeti információt, és egyértelműen, aktív webes linkkel hivatkozik a Kertkonyha.hu-ra.